Nem csak a programozás…
Visszatérő téma az ügyfélszolgálatunkon az, hogy egy leendő tanulónk amiatt bizonytalan, mert nem tudja, hogy maga a programozás örömet okozna-e neki. Mert a pénzt és az időt szívesen rászánná, de ha a végén nem érzi magát boldogabbnak, mint a jelenlegi munkájában, akkor nem érte meg a folyamat az áldozatot.
Ez egy teljesen érthető szempont, és erre szeretnék reflektálni a sorozat három blogcikkében. Az első rész általánosabb, nem kizárólagosan a programozáshoz kapcsolódó szempontokat sorol fel.
A cég
Az első dolog, ami eszembe jutott: mielőtt oktató és vállalkozó lettem volna, dolgoztam programozóként is. Nagyon érdekes volt megfigyelni, hogy két cég közül az egyiknél nagyon szerettem dolgozni, a másiknál pedig nagyon nem. Annak ellenére, hogy mindkettő esetében programozás volt a feladatom.
Annál a cégnél, aminél szerettem dolgozni, jó kapcsolatban voltam a főnökkel, elismerte a munkámat, a feladataimat 100%-osan el tudtam látni, sikereket értem el a szoftver fejlesztése során (pl. észrevettem, hogy egy gyakran használt funkciót hogyan lehet háromszorosára gyorsítani), érdekelt az a téma is, amiben az adott cég a szoftverét gyártotta. Tehát minden ideális volt (kivéve a fizetést és a pénzügyi nehézségeket, aminek következtében mint utolsónak érkező, először kényszerültem távozni).
A másik cégnél nem voltam jó kapcsolatban a főnökkel, a munkatársaim egy része elég idegesítő személyiség volt, a főnök rendszeresen ordítozott (valójában eléggé hiányosak voltak a vezetői készségei). Az eszközök, amiket használtunk, számomra (akkor még) újak voltak, és nem igazán foglalkozott senki a betanítással. A téma is távolabb állt tőlem, amiben a programot kellett készíteni. A munkámat nem ismerték el, sőt, igazából folyamatosan az volt az érzésem, hogy nem vagyok elég jó nekik, én vagyok a megtűrt személy (pl. az irodához másfél év alatt sem lett saját kulcsom, és nem lett céges emailcímem sem).
A “szeretem”-céghez szívesen mentem be, sőt, alig vártam, hogy beérjek, a “nemszeretem”-cégnél meg alig vártam, hogy leteljen a munkaidő (az megvan, amikor az ember időzítőt állít be, hogy mennyi van még hátra a napi munkaidejéből?), reggel meg alig bírtam kikecmeregni az ágyból, és a legkisebb hőemelkedéssel is rohantam az orvoshoz…
Az első dolog, amit mondani akarok, hogy nagyon fontos, hogy a megfelelő (hangulatú) céghez / csapathoz menj, miután programozni már megtanultál. És lehet, hogy ugyanolyan eszközökkel, ugyanolyan feladatot kell megoldanod, de az egyiknél jól fogod érezni magad, a másiknál meg nem.
A munka – túl könnyű, túl nehéz?
Boldogtalan a munkahelyén az ember nemcsak a cég, a csapat vagy a főnök miatt lehet. További aspektus az, hogy ha a munka már csuklóból megy, nem jelent kihívást, így az ember egyszerűen megunja, mert nincs lehetősége a fejlődésre. Ennek következtében boldogtalan.
De lehet pont a másik véglet is, amikor meg úgy érzi, hogy a rábízott feladat meghaladja a képességeit, nem elég jó hozzá, ilyenkor meg az alkalmatlanság érzése gyötri. Ez esetben pedig a frusztráció miatt nem érzi teljesnek az életét.
A két véglet között jól kell belőni az arany középutat, hogy kihívás is legyen, de ne legyen túl sok, és ez amúgy az oktatásban is nagyon-nagyon fontos. Egy tantermi tanfolyam esetében nagy veszély az, hogy a tanfolyam haladási sebessége nem felel meg pontosan a mi igényeinknek: lehet, hogy elveszítjük a fonalat, lehet, hogy csak unatkozunk az elején.
Ha már nem kérdés, hogy szeretnéd-e a programozást, próbáld ki magad ingyenes tesztünkön, amit itt tudsz kitölteni.
